Céginformáció
hun.gifgbr.gif
Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 16-18.
Tel. / Fax.: +36-70-3206564
info@sarkpont.hu
Hírlevél regisztráció
*
*
Termékeink
A gesztenyéről...
Megítélt támogatásaink
Gesztenyével az egészségért
Receptgyűjtemény
Növényvédelem
A gesztenye kórokozóinak és kártevőinek egy része a Castanea nemzetségre specializálódott, jelentősebb részük azonban a közelrokon tölgyfajokkal közös. A termesztés félvad viszonyai között számos betegség és kártevő fordul elő a gesztenyefákon, amelyek jelentőségét a természetes korlátozó tényezők alakítják. Intenzív termesztési viszonyok esetén ezek jelentősége növekszik vagy csökken.

Betegségek
Az endotiás kéregelhalás (Endothía parasitica [Murr.] Anders.) a gesztenye legsúlyosabb betegsége. A kórokozó a gesztenyefa ágait és törzsét fertőzi, a háncsot és a kambiumot pusztítja. Narancsvörös termőképletei a kérget áttörve fejlődnek ki. A fertőzések sérüléseken, de a villás ág- elágázások kéreggyűrődéseiben minden látható sérülés nélkül is kialakulhatnak. A betegséget a fák koronájában a nyár folyamán elszáradt lombos ágak jelzik. Ezeken a száradt lomb a tél folyamán is rajtamarad. A betegség többnyire az idősebb ágakban és a törzsön lefelé terjed. A fertőzött részek fölött a fatest szárad, a kéreg repedezik és a korona pusztul. A fertőzés helye alatt erőteljes hajtások törnek ki. Ezek a lefelé terjedő kórokozónak legtöbbször már a következő évben áldozatul esnek, és az erdőállományokban vagy szórványban álló beteg gesztenyefák a száraz, seprűsödő ágaikkal jellegzetes képet mutatnak.
A kórokozó kelet-ázsiai eredetű, először az ázsiai gesztenyefajok honosításával terjedt a világ különböző tájain. Az amerikai és európai gesztenyefajok ellenállósága a kórokozóval szemben nem alakult ki, ezért pusztítása e földrészeken egyedülálló az ott őshonos gesztenyefajokon. A betegséget 1969-ben észlelték először hazánkban (Körtvély, 1970). Zárlati kórokozónak minősül 1971 óta, ezért fertőzését szigorú hatósági előírások betartásával meg kell szüntetni. Magyarországon a kórokozó megtelepedésének állandó veszélyét a tavaszi madárvonulás jelenti. Az Olaszországban 1940 óta, majd Jugoszláviában 1949-től nagymértékben elterjedt kórokozót észak felé a madarak terjesztik. Üzemi gyümölcsösökben a kórokozó megtelepedése ellen állandó megelőző kémiai védekezést szükséges folytatni. Kialakult fertőzés esetén a karantén előírások betartása kötelező.

Ide kattintva részletesebb dokumentációt olvashat a szelídgesztenye legveszedelmesebb betegségéről,
Dr. habil. Radócz László, egyetemi docens előadásában. (Debreceni Egyetem ATC Növényvédelmi Tanszék)


A gesztenyefák kéregelhalásában Magyarországon másik kórokozónak, a Melanconis modonia gombának is szerepe van. Hazai előfordulását Hausz (1972) közölte először. A gombának két konídiumos mellékalakja van, ezekből gyakrabban a Coryneum perniciosum fordul elő, elhalt gesztenyeágakon. A gomba sérüléseken keresztül fertőz és megfigyeléseink szerint faiskolában az oltáseredésben okoz károkat. Idősebb fákon vagy életerős csemetéken kártétele nem jelentős. A gomba a gesztenye elhalt, fás részein mindenütt előfordul, ezért sokáig a gesztenye tintabetegség kórokozójának tartották, és ez a tévedés napjainkig ismétlődően előfordul a szakirodalomban.
A Melanconis-os fertőzés sima törzsű, fiatal fákon hasonlít az Endothia kórtünetéhez, és említése az endothiás kéregelhalástól való megkülönböztetése miatt is indokolt. A Melanconis modonia-vál fertőzött kéreg szintén besüpped, és barnásvörös színűvé válik, de felszínén nem narancsvörös termőképletek, hanem a kérget áttörő fekete kúpos sztrómák, vagy ugyancsak fekete lencseszerű konídiumtelepek fejlődnek. A konídiumok, sötétek, többsejtűek. A gesztenyefák megfelelő erőben tartásával a kártétel megelőzhető, de az Endothia ellen egyébként is szükséges megelőző védekezés a Melanconis-os kéregelhalás ellen is védelmet nyújt.

A gesztenyefa pusztulását előidéző betegségek közül a legrégebben ismert a fitoftorás tintabetegség, bár kórokozóit csak a század elején sikerült azonosítani. A gesztenye fitoftorás betegségének két kórokozója van, a Phytophtora cambivora és a Phytophtora cinnamomi , mindkettő hasonló tüneteket idéz elő. A kórokozók hazánkban nem ismeretesek.
A kórokozók közül Európában a Phytophtora cambivora 1917 óta a gesztenye tintabetegségének okozójaként ismert. A Phytophtora cinnamomi-t 1932-ben mutatták ki gesztenyén az Egyesült Államokban, és azóta terjedését az európai gesztenyetermesztő országok nagy részében is bizonyították. Az utóbbi kórokozó a gesztenyén kívül még számos más növényen is előfordul. A két kórokozó elkülönítése nehéz, mert parazita fejlődési szakaszukban nem képeznek szaporítóképleteket.
A betegség a gesztenyefák gyökerén és gyökérnyaki részén néha a föld felett 10—20 cm-rel a háncsot és a kambiumot úgyneveztt nedves korhadással pusztítja. A gesztenyefából szivárgó csersav oxidációjának fekete színéről kapta a tintabetegség elnevezést. A tintafekete csersavfolyás a betegségnek nem jellegzetes tünete, mert a gesztenyefákon egyéb korhadások, mechanikai sérülések nyomán szivárgó nedv is fekete színűvé oxidálódik, ugyanakkor a fitoftorás fertőzések egy részénél nem képződik csersavas váladék. A betegség általános tünete, hogy a fertőzött fákon a levelek sárgulnak, hullanak, a termés apró marad és a makkok kényszeréretten hullanak a kupacsokból, amelyek rászáradnak a vesszőkre és télen is a fán maradnak. A betegség előrehaladott állapotában a gyökérpusztulás miatt a fák kiszáradnak. A betegség nyirkos, kötött talajokon veszélyezteti a gesztenyefákat.
A kórokozók behurcolását 1971 óta a magyarországi zárszolgálati szervek rendszeres ellenőrzéssel akadályozzák meg. A külföldi tapasztalatok alapján a kórokozók elleni kémiai védekezés lehetősége nagyon csekély. Ha a betegség hazánkban is előfordul, a veszélyeztetett területeken csak ellenálló alanyok alkalmazásával lehet a pusztítást megakadályozni.

A mikoszferellás levélfoltosság (Mycosphaerella maculiformis) a gesztenyefák legelterjedtebb levélbetegsége. A gomba nyári konídiumos alakja a Cylindrosporium castaneaé, ezért a régi irodalomban a betegség cilindrosporiumos levélfoltosság néven vált ismertté. Magyarországon a kórokozó előfordulását, biológiáját Krenner (1944) vizsgálta. A betegség tünetei általában júniusban jelennek meg a leveleken, apró, fehéredő foltokként, amelyek nagyobbodnak és barnulnak. Lombfakadáskor a hullott lombon áttelelt kórokozó a nyár folyamán a levélfoltokon képződött konídiumokkal fertőzi a fejlődő leveleket. Nyár végére a keletkező foltok összefolynak és a levelek megsárgulnak. Ha az időjárás csapadékos, párás és nagy a hőmérsékleti ingadozás, a fertőzést erős lombhullás követi. Száraz, meleg augusztus esetén a fertőzött levelek sodródnak, a főér csavarodik, és az elhalt levelek többnyire a lombhullásig a fán száradnak.

A betegség minden évben előfordul, de kártétele évjáratonként változik. Az évente ismétlődő fertőzés következtében a gesztenyeültetvények permetezési programjának alakításában a mikoszferellás levélfoltosság elleni védekezés a döntő. A gesztenyetípusok eltérő érzékenységűek a betegséggel szemben. A hazai nemesítésű fajták közül az Iharosberényi 2 fajta kiemelkedően ellenálló, a Kőszegszerdahelyi 2 és 29-es, valamint a Nagymarosi 22-es fajta mérsékelten fogékony a mikoszferellás levélfoltosságra.
A kisebb jelentőségű lombbetegségek közül Magyarországon a tölgylisztharmat (Microsphaera alphitoides) fertőzi a gesztenyét (Körtvély, 1974). Károsítása faiskolában vagy fiatal fákon.jelentős, mert hatására a hajtások rövid ízközűek, későn fáso-dók és fagyérzékenyek lesznek. A gomba idős fákon rendszerint csak a tősarjakat fertőzi. A kórokozó a rügyekben telel és innen fertőzi a leveleket. A lisztharmatos bevonat csak a nyár közepén válik szembeötlővé. A gomba a gesztenyelevelek színén fejlődik. A fertőzött levelek fejlődésben visszamaradnak, érközeik zsugorodnak és hullámosodnak. A hazai gesztenyék közül faiskolában a Kőszegszerdahelyi 2-es fajtán fordul elő a betegség, ezért e fajtánál fokozottabb figyelmet kell fordítani a megelőzésre.

Kártevők
A kártevő rovarok közül a gesztenye rügyeit és lombját számos, más gazdanövényről ismert polifág lepkefaj hernyója károsítja. Leggyakrabban a kis téli araszoló (Operophtera brumata) és a nagy téli araszoló (Erannis defoliaria) fordul elő.
A tölgylevélsodró eszelény (Attelabus nitens) a tojásrakása után hordó alakúvá sodorja a gesztenyeleveleket, és lárvái abban fejlődnek. A bogarak április végétől június közepéig rajzanak és érési táplálkozásuk során a virágrügyeket is károsítják. A lombon okozott kár nem jelentős.
A gesztenyelevelekben a tölgyaknázó moly (Tischeria ekebladella) hernyója készít fehéredő, áttetsző aknákat. A lepke május— júniusban rakja a tojásait a gesztenye levelébe. A hernyó a levéllemez belsejét rágja ki. Ez okozza a fehér foltokat.
A gesztenye fiatal hajtáscsúcsain és levelein a gesztenye levéltetű (Myzocallis castanicola) károsít szívásával. Ez az Európában és Észak-Amerikában egyaránt honos levéltetűfaj Magyarországon is gyakori a gesztenyén. Szívása nyomán a levelek nem sodródnak, de kártétele a hajtásnövekedés csökkentésével a faiskolában, az oltóvessző anyatelepen és a fiatal ültetvényben jelentős. A hajtásnövekedés időszakában alkalmazott rovarölő szeres permetezések kártételét eredményesen korlátozzák.
A gesztenyeormányos (Curculio elephas) leggyakrabban a gesztenye termését károsítja. A bogár hazai megfigyelés szerint augusztus 20-a körül rajzik a gesztenyésekben (Sifter, 1971). A rajzás napos időben, a déli órákban a legerősebb. A nőstények a gesztenye kupacsába vagy a kocsányízesülés köré rakják tojásaikat. A lárvák felélik a gesztenyemakk belsejét, s csak a rágcsálékuk és ürülékük marad vissza. A gesztenyeérés idején kirágják magukat, a talajba vonulnak, ahol a következő év júliusában alakulnak bábbá. A lárva 1 a csertölgy makkjában is kifejlődik, ezért a gesztenyeültetvények közelségében a csererdők a kártevő megtelepedésének veszélyét jelentik. Az idős gesztenyések kémiai védelmére Sifter és Bürgés (1971) dolgozott ki meleg aerosolos növényvédelmi eljárást. Zárt telepítésű üzemi ültetvényekben a kártevő jelentősége valószínűleg csökkenni fog, a rendszeres talajmunka nem kedvez a megtelepedésének. Az egyszerre érő gesztenyetermés gépi betakarításánál a szüret helyes megválasztásával is lehet korlátozni az áttelelő lárvák egyedszámát. A gesztenyeormányos ott szaporodik nagymértékben, ahol a termést nem szedik fel rendszeresen vagy sok apró makkot termő fa áll, amelyek termése a műveletlen talajú gesztenyések aljnövényzetében marad. A gesztenyeormányos lárvája csak a földre hullott makkból rágja ki magát. Alapos termésbetakarítás után csak a raktározásnál hagyja el a termést. A kémiai növényvédelem a gesztenye ültetvények kisebb méretű oltványain megvalósítható lesz.
A gesztenyemakkot több molykártevő is károsítja. Hazánkban a tölgymakkmoly (JLaspeyreisa splendana) és annak alfaja fordul elő (Bürgés, 1973: Gál, 1973). Szürkésfehér hernyójának kártétele a gesztenyeormányoséhoz hasonló. A károsított termést arról lehet felismerni, hogy a rágcsálék és ürülék szemcsék között a hernyó pó­hálószerű szövedékszálakat készít.
A tölgymakkmoly 5—41% közötti kártételt okoz a nyugat- magyarországi szórvány- gesztenyésekben (Bürgés, 1973), jelentősége az ültetvényekben sem csökken, rendszeres védekezés szükséges ellene.

Kezelések
A gesztenye növényvédelmét az endothiás kéregelhalás ellen megelőző permetezések és a gesztenye mikoszferellás levélfoltosság, illetve a termés kártevői elleni védekezés határozza meg.
Rügyfakadás előtt szervetlen réz hatóanyagú lemosó permetezés szükséges az Endothia-fertőzés megelőzésére. A gesztenye rügyfakadása viszonylag későn, április második felében következik be, ekkor a mikoszferellás levélfoltosság szóródó aszkospórái ellen is szükséges védekezni, mankoceb hatóanyagú szerekkel, amelyeket a rügy- és lombkárosító rovarok ellen triklorfon hatóanyagú szerekkel kell kiegészíteni. A június második felében következő virágzásig 2—3 permetezés szükséges, elsősorban csak a mikoszferellás levélfoltosság ellen.
Esős időjárás esetén a nyári hajtásnövekedés időszakában is szükséges a mikoszferellás levélfoltosság ellen védekezni. Augusztus első hetétől, kéthetenként, legalább három alkalommal szükséges a gesztenyeormányos és a gesztenyemoly elleni permetezés metilszinfosz, prolate vagy triklorfon hatóanyagú készítményekkel. A mikoszferellás levélfoltosság és az Endothia megelőzésére lombhullás után a hullott lombot és a fák ágait DNOC készítményekkel ajánlatos permetezni.


Forrásként szolgált: Dr. Szentiványi Péter - Gesztenye - Mezőgazdasági Könyvkiadó -
A dokumentum letölthető és nyomtatható verziója: kattintson ide...
   
SARKPONT ZRT. Minden jog fenntartva.
A weblap a WEB-SET rendszeren üzemel. Készítette a BIT-Hungary Kft.